Létrehozva: 2017.07.17.

Pintér Tibor: Soha többé nem hazudok nőnek

A népszerû színész nemrég arról beszélt, hogy 43 évesen észrevette, már nem kelti fel annyi nõ érdeklõdését, mint korábban.

 Ez az érzés arra sarkallta, hogy változtasson a gyengébbik nemhez való hozzáállásán. Pintér Tibor a %RIPOST%-nak mesélt érzéseiről.

"Az a helyzet, hogy a bennem élő kisgyerek nem engedte észrevennem, hogy az idő felettem is múlik. Persze, mindent megteszek annak érdekében, hogy megőrizzem a formám, de a lelkem változásait engednem kell, ha boldog akarok lenni. Éppen ezért eldöntöttem, hogy soha többé nem hazudok olyasmit egy nőnek, amit hallani akar, csak azért, hogy megkaphassam a figyelmét és őt magát.

Lenne lehetőségem sok alkalmi kapcsolatra, de már nem vágyom üres kalandokra

- jelentette ki Tibor, aki idősebb kollégáitól kér tanácsokat.

„Gyakran gondolok arra, hogy mi vár egy férfira az ötvenes-hatvanas éveiben. Erről időnként beszélgetek is az idősebb kollégákkal, akik korántsem érzik olyan ijesztőnek az öregedést, mint azt én gondoltam. Ezzel sokat segítenek nekem abban, hogy elfogadjam az idő múlását"

- mondta a Nemzeti Lovasszínház igazgatója.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Halálos tömegbaleset Budapesten: őket körözi a rendőrség – fotó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom