Létrehozva: 2022.01.26.

Összetört Palik László: „Nem hittem el, ami történik Szilveszterrel”

Meghatottan emlékezett meg az elhunyt Csollány Szilveszterről a műsorvezető. Az olimpia bajnok hatalmas űrt hagyott maga után.

Hétfő délután az egész országot megrázta Csollány Szilveszter halálhíre, az olimpiai bajnok tornász 51 éves korában koronavírusban hunyt el.

A közkedvelt sportoló pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Ahogy pedig Palik László megfogalmazta, az olimpiai bajnok egy nap alatt szoborrá nemesedett.

Fotó: Nemzeti Sport / Árvai Károly

Az Exatlon korábbi műsorvezetője a Mokka műsorában elárulta: gyomrosként érte Csollány Szilveszter halála. Épp aznap olvasott róla egy cikket, hogy jobban van, így villámcsapásként érte a halálhíre.

„Én az elejétől kezdve nem hittem el, ami történik a Szilveszterrel. Azon egyszerű oknál fogva, ugyanis két évvel ezelőtt, amikor együtt dolgoztunk, akkor én egy 49 éves, szerintem szobor szerű olimpia bajnokot láttam. Tehát egy 50-es férfit, aki tökéletesen megőrizte a fizikai kondícióját, és ez valahogy borzasztó kontrasztban volt, azzal hogy heteket-hónapokat magatehetetlenül egy lélegeztetőgépen van” – kezdte Palik László szomorúan, majd azt is elárulta, szerinte mit hagyott ránk Szilveszter.

„Az olimpia aranyát és azt, ahogy megőrizte az aranyhoz vezető kondícióját. Egy példát” – tette hozzá meghatottan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom