Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.08.03.

Óriási botrány Klapka György családjában, így viselkednek a gyerekei

A 2017-ben elhunyt üzletember négy gyermeke szóba sem áll egymással, csak veszekedni tudnak. Még az özvegyet sem keresik soha.

Áldatlan állapotok uralkodnak Klapka György családjában. Az Aranyember 2017-es halála óta a család teljesen széthullott: négy gyermeke szóba sem áll egymással, és a gyászoló özvegyet is magára hagyták.

Klapka Marika, az üzletember özvegye nagyon szomorú, amiért így alakult a négy testvér sorsa. 

"Gyurka az álmát, hogy családi vállalkozás legyen a birodalmából, életében sajnos nem tudta megvalósítani. Halála után pedig szétesett minden, amit létrehozott.

A gyerekei veszekszenek a pénzen, azon kívül nem is beszélnek egymással sem, velem meg főleg nem.

Dennis az egyetlen, aki időnként felhív" – mondta el a Blikknek az asszony.

Annál is inkább fáj ez neki, mivel gyermekkora óta ő nevelte a két kisebbik gyereket, Dennist és Sandyt, akik anyjuknak tartották őt. A gyerekek azonban a temetőbe sem látogatnak ki soha.

"Kéthetente megyek a temetőbe, friss virágot viszek, lemosom Gyurka sírját. A gyerekei közül egyik sem jár ki hozzá. Én egy idő után az üzletbe sem mentem, mert éreztem, nem látnak szívesen. Amikor a céget irányítani már nem tudták, eladták az egészet. Klapka sejtette, hogy így lesz. Nagy bánata volt idős napjaira, hogy neki kell hatkor kelni, mindennap bemenni az üzletbe, mert nincsen egy gyereke sem, aki megbízhatóan továbbvigye imádott birodalmát" – fogalmazott az özvegy.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csodagyőzelemmel avatta fel a hokiválogatott a csodás Alba Arénát - galéria

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom