Létrehozva: 2019.12.31.

Ételre sem volt pénzük: borzalmas nélkülözésről vallott a magyar sztár

A népszerű énekes évekkel ezelőtt képtelen volt eltartani a családját, hiába dolgozott rengeteget.

Nehéz éveken van túl Oláh Gergő és családja. Az énekes borzalmas szegénységben élt, míg sikeres énekes nem vált belőle, ezt pedig főleg az év elején sínylették meg.

Fotó: Szabolcs László

Januárban általában semmi pénzük nem volt, ezért Gergő most úgy döntött, segít azoknak, akik olyan nehéz sorsúak, mint ő volt.

„Karácsonyra rengetegen gyűjtenek, arra viszont kevesen gondolnak, hogy mi van, ha elmúlnak az ünnepek. Volt, hogy az utolsó pénzünkből főztünk, hogy legyen étel az asztalon legalább szenteste, kölcsön kértem, hogy tudjak ajándékot venni a gyerekeimnek. Hogy aztán mi jött? A semmi. Nem volt egy forintunk sem egész januárban. Én ezekre a napokra szeretnék gyűjteni, szigorúan tartós élelmiszereket és pénzt, játékokat és ruhát nem várunk. Hasznos dolog az is, de nem a legfontosabb akkor, amikor nincs mit enni” – mondta el a Borsnak Gergő, aki feleségével, Nikivel már el is kezdte kiszállítani az adományokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: megtalálhatják a Loch Ness-i szörnyet

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Orbán Viktor felszólalt az Európai Parlamentben – mutatjuk a részleteket!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár