LELKIZŐ

Nyugdíjas éveitől retteg az énekesnő

Mentős múltja menti meg Dollyt, ha nem dolgozott volna ott, nyugdíjasan éhezne. Kitálalt siralmas anyagi helyzetéről a Dolly Roll énekesnője.
  • Szerző: Ripost

Dolly el sem meri képzelni, mi lesz vele, ha nem bír felmenni a színpadra – írja a Fullánk.hu. A Dolly Roll énekesnője szerencsére már akkor megtanulta, hogy érdemes takarékoskodnia, de hogy ismert magyar előadóművészként is erre legyen kényszerülve, az finoman szólva is meglepő. Ki gondolná például, hogy 30 éve nem nyaralt.

Mondjuk Dolly félelme akár jogosnak is mondható, hiszen számos pályatársa panaszkodott már, hogy nyugdíjasként alig kapnak többet 50 ezer forintnál.

"Borzasztó hallani, hogy a szakmánkban negyven-ötvenezer forintos nyugdíjakat kapnak a kollégák, abból csak a híd alatt lehet lakni. Nekem picivel több lesz, mert hat évet dolgoztam a mentőszolgálatnál is. De nem gondolok bele, hogy mi lesz, ha már nem bírok felállni a színpadra" - mondta Dolly a portál újságírójának.

 

Korábban bejártam a fél világot, harmincnégy országban turnéztunk. Hiába voltunk az egyik legsikeresebb zenekar, nagyon nem lehetett meggazdagodni.

Azt mondja, mindig megnézi, hogy mi mennyibe kerül, és felesleges dolgokat sosem vásárol. Nem égeti csak úgy a villanyt, és inkább zuhanyozik, nem enged ki egy kádnyi vizet. Mindennek megnézi az árát, és lesi az akciókat.