Létrehozva: 2019.12.07.

Megríkatta a fia Növényi Nobertet

Az egykori élsportoló gyanútlanul ült be a moziterembe. Nem számított arra, hogy nagyobbik fia meglepi, és egykori olimpiai győzelmét nézheti meg a mozivásznon.

Ezúttal egy moziban vállalt munkát Bárdosi Sándor és Növényi Norbert, akik közül az utóbbit fia is meglátogatta ideiglenes munkakörében. Sőt ő is csatlakozott a jómadarakhoz.

Fotó: Sláger TV

„Azt gondoltam, hogy a fiam jelenléte jó hatással lesz Sanyira. Kicsit visszafogja magát, viselkedik majd. Tévedtem, sőt igazából sokkolt, amit csinált. Mikor a mozit takarítottuk belekóstolt a maradékba. Azt hittem menten rosszul leszek” – árulta el a Sláger TV-n látható A helyettesítők című műsorban Növényi, aki a munkanap végén fiával és Bárdosi Sanyival közösen egy filmet is megnézhetett a moziteremben.

A jómadarak azonban nem számítottak arra, amit a mozivásznon láttak.

Fotó: Sláger TV

„Azt hittük valami akciófilm lesz, bár én egy romantikus filmnek jobban örültem volna, a Ghostnak vagy a Titanicnak, utóbbin mindig sírok. Azonban minden várakozásunkat felülmúlta, amit láttunk. Növényi Norbi moszkvai olimpiai győzelmét nézhettünk meg a moziban a fiának köszönhetően. Norbi nagyon meghatódott, rólam már nem is beszélve, csak úgy potyogtak a könnyeim” – vallotta be Bárdosi Sándor, akinek sporttársa is nehezen találta a szavakat.

„Először nem értettem mi ez és hogy kerül a majdnem 40 évvel ezelőtti énem egy moziterembe. Olyan volt, mintha újra ott lennék. Tizenév munkája, napi három-öt edzés eredménye, amit láttunk. Jó volt újra látni átélni a pillanatot, amikor olimpiai bajnok lettem” – mondta könnyes tekintettel Növényi Norbert.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”