Létrehozva: 2018.02.12.

Nő a feszültség A Dalban: Frenreisz Károly mindenkit kiosztott!

Hamarosan kiderül, ki képviseli hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, Lisszabonban. Nem kicsi a tét, így nem is csoda, hogy a fokozódó stressz miatt egyesek ingerültebben reagálnak a kelleténél egyes helyzetekben.

Szombaton rendezték meg A Dal első elődöntőjét, és az nyilvánvaló lett, ahogy közeleg a döntő, egyre fokozódik a hangulat. A feszültség oka elsősorban, hogy egyre nagyobb a tét, és ezt a versenyzők is érzik, hiszen egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy kiderüljön, kié lesz Magyarország legjobb dala. Talán ennek is köszönhető az elmúlt napokban kirobbant két botrány.

Többek szerint Szabó Ádám és zenekarának dala, az I let you run away feltűnően hasonlít Alan Walker Faded című slágerére. Tolvai Reni pedig annyira megsértődött azon, hogy negatív kritikával illette a produkcióját Schell Judit, hogy angolul káromkodva vett elégtételt az Instagramján. Frenreisz Károly élő adásban mondta el véleményét a történtekről.

"A Dal során először a héten robbant fel az internet, és mindenféle kósza hírek keringtek. Az egyik szomorú volt számomra, hiszen két zenész egymást próbálta leégetni egy nem létező plágium történettel. Azt hiszem, aki zenész létére ilyet csinál, azt kiveti magából a zenésztársadalom. A másikhoz pedig annyit fűznék: Juditkámat megvédem, a véleménynyilvánítás szabadságára is kitérnék. Mi, a zsűri hadd vegyünk ebben részt, ez a dolgunk" - mondta a Duna Televízió műsorában a zenészlegenda, akit a %RIPOST% megkeresett telefonon is adás után.

"A zsűri keményen áll a lábán, ragaszkodunk a véleményünkhöz. Szeretnénk, ha az ítészek és a közönség véleménye között a lehető legkisebb szakadék és távolság lenne. Továbbra is a művészi színvonal és az értékőrzés a legfontosabb számunkra! Egy versenynél a feszültség mindig jelen van" - mondta lapunknak Frenreisz Károly.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”