LELKIZŐ

A Neoton egykori sztárja kitálalt: Megbocsátok, de nem felejtek

Ragaszkodik az igazsághoz, és bár a kapcsolata évtizedekkel ezelőtt megromlott a zenekar tagjaival, mégis a mai napig bántja a kialakult helyzet.
  • Szerző: ripost

Sok fájdalmat hordoz magában a Neotonnal kapcsolatban Pál Éva. A zenekar egykori énekesnője a mai napig küszködik az elismerésért, ráadásul bántja, hogy tizennyolc évig nem kapott előadói jogdíjat.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: TV2

„Három éve szerettem volna visszatérni egy nagy Aréna-koncerttel. Úgy képzeltem, a felében Csepregiék lépnek fel, a másik felében én a csapatommal, a végén pedig közösen elénekeljük a legnagyobb slágereinket. Ők hallani sem akartak erről. Én soha semmit nem akartam elvenni tőlük, csak azt akarom, hogy tőlem sem vegyék el, ami az enyém. Mégis sokszor mosolyogva vágták alattam a fát. Azt mondták, én csak egy vokalista voltam, pedig ez nem igaz” – mondta el a Best magazinnak az énekesnő.

Éva ennek ellenére azt üzeni egykori munkatársainak, hogy ezekben a nehéz időkben is nagyon vigyázzanak magukra.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?