Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.21.

Nem tudta feldolgozni műsorának megszűnését az elhunyt magyar sztár

A legendás tévés népszerû mûsorának húsz év után, egyik napról a másikra szakadt vége, ez a csalódás pedig a haláláig kísértette õt.

Kelemen Endre augusztus 15-i halála az egész országot megrendítette.

A Magyar Televízió életműdíjával, illetve Apáczai-díjjal is kitüntetett új­ságíró, tévés szerkesztő, műsorvezető halálhírét családja közleményben tudatta a Borssal, melyben az állt, hogy a tévés türelemmel viselt, hosszú betegség után hunyt el.

A legendás tévés nevéhez számos sikeres műsor fűződik, ő vezette többek között a Családi kör című műsort a Magyar Televízióban, húsz éven át. Amikor Horváth Ádám 1994-ben úgy döntött, hogy megszünteti a két évtizede sikeres szórakoztató sorozatot, Kelemen nem értette a döntését.

Ezt a konfliktust életükben nem is tudták megbeszélni, ami élete végéig bántotta a műsorvezetőt.

Kelemen Endre utolsó interjúját nagyjából másfél hónapja adta Paor Lilla Lillásreggeli című műsorában, és szavaiból úgy tűnt, a Családi kör váratlan megszüntetése mély nyomot hagyott benne.

"Húsz éve ment ez a műsor, amikor Horváth Ádám egy merész húzással megszüntette. Sokan kérdezték tőlem, hogy miért, de arra azóta sincs magyarázat.

Egyszer, ha Horváth Ádámot négyszemközt el tudnám csípni, megkérdezném.

1994-ben mindenkit összehívott, elmondta, milyen műsorok szűnnek meg, de semmiféle indokot nem mondott. Én nem sokkal később nyugdíjba is mentem, mert mi keresnivalóm lett volna ott, ha már nincs műsorom" - fogalmazott akkor a tévés legenda. 

Kelemen Endre temetése szeptember 12-én, szerdán 15 órakor a Fiumei úti sírkert szóróparcellájánál lesz, ott egy szál virággal mindenki leróhatja a tiszteletét a műsorvezető előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom