Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.14.

„Nem tudom, hogyan élek így tovább” – megrázó vallomást tett Pécsi Ildikó

Pécsi Ildikó elképzelni sem tudja az életét a férje nélkül.

Zaklatottan telt Pécsi Ildikó első éjszakája imádott férje, Szűcs Lajos halála óta. A művésznőt egy percre sem hagyja magára a családja, és egy orvos is ellenőrizte az állapotát.

Fotó: Bors

Csaba, a fia intéz mindent a kórházban, a család egy barátja, Péterfi Csaba pedig a temetői ügyekben segédkezik. Pécsi Ildikó még ebben a nehéz időszakban sem hajlandó elhagyni az otthonukat, ragaszkodik a megszokott környezethez, ahol minden szeglethez a párjával közös emlékek kötik. Ugyanakkor nehezen fogad el és enged közel magához bárkit, így egy nagyon régi barát vigyáz rá éjjelenként.

Anikó harminc éve került a családhoz, bejárónőként segített a ház körüli teendőkben, amikor Ildikó még rengeteget játszott és rendezett az ország minden táján. Az utóbbi időben ő ápolta Szűcs Lajost is, így teljes jogú bizalmas családtagnak számít.

„Ildikó többször felriadt éjjel, Anikó nyugtatta meg, vigasztalta, beszélgettek, fogta a kezét. Reggel orvos kezdett a művésznőnél, aki a körülményekhez képest rendben van. Anikó odafigyel mindenre, az önkormányzat pedig, ahogy az elmúlt évben is, gondoskodik arról, hogy mindennap ebédet szállítsanak a művésznőnek. Ettől függetlenül rendszeresen orvos ellenőrzi majd Pécsi Ildikó egészségi állapotát” – tudta meg a Blikk Péterfi Csabától, aki lehetővé tette, hogy pár szót váltsanak a művésznővel.

„Nem tudom, hogyan élek így tovább, Édesjólajosom nélkül. Ha a kis unokámra és a fiamra gondolok, velük akarok maradni, idekötnek, ha a Papára, akkor mennék utána…” – mondta a Blikknek elcsukló hangon Pécsi Ildikó.

Nem csoda, hogy szerettei most azt is az ő állapotától teszik függővé, hogy nyilvános lesz-e Szűcs Lajos máriabesnyői temetése.

„Mindketten Gödöllő díszpolgárai, természetesen a város saját halottjának tekinti Szűcs Lajost. Az olimpiai bajnok labdarúgó hamvasztás utáni temetésének időpontja még nem ismert, a család és a város egyaránt lehetőséget szeretne adni arra, hogy tisztelői nyilvánosan elbúcsúzhassanak a sportlegendától. Azt azonban a művésznő lelkiállapotától tesszük függővé, hogy a sírnál lévő szertartásra szűk családi körben kerül-e sor, vagy sem” – közölte Péterfi Csaba a család nevében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom