Létrehozva: 2019.04.19.

Nem kedvelték színésztársai, mennie kellett Fodor Zsókának

A színésznõ érezte, hogy már nem néznek rá jó szemmel Békéscsabán, ezért búcsút intett.

Eladta a lakását, és Pécsre költözött Fodor Zsóka, ahol tárt karokkal várták. Nehéz döntés volt, de most újra boldog."Eladtam Békéscsabán a la­kásomat. Megszakítottam ott egy kicsit minden kapcsolatot. Még játszom nyáron három My Fair Ladyt, de ennyi. Lépnem kellett. A második otthonom volt ‘68 óta. Békéscsabára azért mentem, mert ott volt Fekete Péter, aki a tenyerén hordott, de ő elment.

Miután elment, kihűlt körü­löttem a levegő. Akik ott maradtak, valahogy úgy érzem, hogy nem örülnek nekem. Népszerű vagyok, ha kiírják a nevemet, telt ház van, de nincs már körü­löttem az a szeretetteljes légkör, amit igényelnék, amit megszoktam. Amikor elment Péter, akkor vettem észre, hogy mosolyognak, gratulálnak, de nem őszintén. Előtte ezt nem vettem észre. Szó volt róla, bekerülök egy da­rab­ba, aztán egyszer csak nem" - magyarázta a Borsnak a színésznő.

"Úgy éreztem, ez valaminek a kezdete, inkább eljöttem. Nem volt nyílt utálat, ellenszenv, de éreztem, hogy nem fogadnak be. Mosolyogtak, de mindenkinek dolga lett, egyedül ültem az asztalnál. Nem hiányzom ott. Úgy éreztem, nincs már rám szük­ség, hát eljöttem."

A színésznőt kemény fából faragták: nem búslakodik, nem néz hátra, csak előre. Főiskolás kora óta sze­retett volna Pécsre kerülni, és most ott is van. Lettek barátai, igaz, még fáj a szíve azokért, akiket Csabán hagyott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”