Létrehozva: 2016.07.29.

Nem hiszed el, mit mondott Sarka Kata a válásról!

Szétköltözött a házaspár, ez immár tény, azonban azt, hogy milyen fordulatot vesz az életük, a kívülállók csak találgatni tudják. De van itt egy nagyon is árulkodó mondat...

Balatonföldváron látták Hajdú Pétert és Sarka Katát,  a showman szerdán utazott oda a gyerekeikkel,  valamint édesanyjával - tudta meg a Bors. A helyi árusok napközben látták még Katát is a Balaton partján a gyerekekkel, de ő aztán visszautazott a fővárosba.

Nem teregetik ki a szennyest, gondjaikat megtartják maguknak, így sokan találgatnak - írja a lap, megemlítve, hogy Sarka Kata egy korábbi, Szily Nórával folytatott beszélgetése talán új megvilágítást ad a történteknek.

"Nem tudom azt elképzelni, hogy elvált nő legyek – mondta Kata 2012 tavaszán az interjúban. – Van egy pont, amíg azt tudom mondani, hogy mindent elnézek, és van egy pont, ami nálam a megcsalás, ami után nem.

Én azzal, hogy úgy döntöttem, hogy feleségül szeretnék hozzá menni, azzal én egy végleges döntést hoztam,

 

az én fejemben nincs olyan opció, hogy elválni. Inkább mindent helyre kell hozni, de nincs olyan opció, hogy mi külön éljünk..."

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom