Létrehozva: 2019.07.17.

Nagyon szomorú: élő adásban fakadt sírva Marsi Anikó

A Tények mûsorvezetõjét is tanította a Szomszédok atyja, Horváth Ádám, aki különleges módon bánt a diákjaival. Halála ezért mélyen megérintette õt.

Nem tudta visszatartani a könnyeit Marsi Anikó, akit mélyen megrázott Horváth Ádám halálhíre.

A Tények műsorvezetője rengeteget köszönhet a rendezőnek, aki az egyetemi évei alatt apja helyett apja volt. Anikó a Mokka szerdai adásában emlékezett meg egykori mentoráról, aki Mádai Vivient is tanította.

"Tizennyolc éves voltam, amikor bekerültem a főiskolára, és ő volt az egyik osztályvezető tanárom. Õ odafigyelt arra is, hogy van-e pénzünk ennivalóra, vagy volt olyan, hogy el kellett mennünk az osztállyal egy rendezvényre, ő pedig megkérdezte tőlem, hogy van-e pénzem cipőre? Kérdeztem, hogy miért, ciki, ami rajtam van? Mondta, hogy hát, ebben ne jöjjön, és odaadta a pénzt. Elsőre ez roppant kellemetlen volt, de aztán rettenetesen hálás voltam érte. Ugyanilyen szeretettel vette körül a többieket is az osztályban" - mondta el a könnyeivel küszködve Anikó.

Anikó és Vivien egyetértettek abban, hogy Horváth Ádám egy rendkívül tiszteletet parancsoló, ám csupaszív ember volt, akit mindenki szeretett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”