Létrehozva: 2020.08.27.

„Nagyon hisz abban, hogy teljesen felépül„ – Újra kórházba került Forgács Gábor

A népszerű színművész ismét visszakerült a kórházba, mert gyengének érezte magát.

Augusztus elején derült ki, hogy Forgács Gábor prosztatarákkal küzd, műtétje után sokáig kórházban kezelték, de alig egy hete hazatérhetett. Akkor azt mondta, hogy a harcnak még nincs vége. Az otthoni lábadozás első napjaiban minden rendben ment, párja főztjével igyekezett visszahízni a másfél hónap alatt leadott 24 kilót, és úgy tervezte, a közeljövőben egy kis mozgást is beiktat az életébe.

Fotó: Bors

Az elmúlt napokban Forgács Gábor állapota romlott, egyre gyengébbnek érezte magát, ezért a családjával úgy döntött, visszatér a kórházba.

„Édesapámat kedden délelőtt újra kórházba kellett szállítani. A hazatérése utáni első napokhoz képest a maximális gondoskodás ellenére gyengébbnek érezte magát. A biztonsága érdekében apuval közösen úgy döntöttünk, hogy jobb neki, ha szakemberek vigyáznak rá ismét. Ahogy eddig, most is a legjobb kezekben van a Semmelweis Egyetem intenzív terápiás osztályán. Biztosak vagyunk abban, hogy prof. dr. Gál János csapata mindent elkövet a gyógyulásáért. Apu most is nagyon hisz abban, hogy teljesen felépül„ – mondta Győrfi-Forgács Beáta, a lábadozó színész lánya a Blikknek, hozzátéve, hogy a család úgy döntött: a felépülésig nem beszélnek Forgács Gábor kórházi kezeléseiről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd