Létrehozva: 2018.10.10.

Nagy megrökönyödést váltott ki Kulcsár Edina kopasz fotója

Kulcsár Edina egy hajnövesztõ készítmény reklámarca lett, de akciója inkább visszatetszést és felháborodást keltett az emberekben.

Órási visszhangot váltott ki Kulcsár Edina a közösségi mé­diá­ban, miután egy új, hajnövekedést serkentő szérumhoz ké­szült reklámfotón kopaszra montírozták. Az egykori szépségkirálynő egy kozmetikai cég nemzetközi arca lett, és szinte azonnal a támadások kereszttüzébe került, érzéketlenséggel, illetve pénzhajhászással vádolták meg.

Sokak szerint már az is véleményes, hogy egy teljesen egészséges, szép hajkoronájú nő egy „álkopasz” képpel reklámoz egy hajhullás elleni készítményt, hogy ezzel inspirálja vásárlásra az em­bereket. A nagyobb bajt a kommentelők zöme inkább abban látja, hogy a hirdetés és a fotó azokra nézve kifejezetten sértő, akik például kemoterápia vagy egyéb betegség miatt vesztették el a hajukat, írja a Bors.

Edina egyébként a Facebook-oldalán az egyik, kulturáltan megfogalmazott negatív véleményre válaszolt is, sőt a népszerű íróval és többszörös ráktúlélővel, Szentesi Évával nyilvános nézet­eltérésük is támadt a közösségi médiában. Az eszmecserét két, igen hosszú hozzászólásban folytatták is, és míg a szépségkirálynő szerint Szentesi túl sokat képzelt a kampányba és a fotóba, addig az írónő egyszerűen csak azt mondja – amit a reakciók is alátámasztanak –, hogy a kampány csúnyán félrement és a kopaszságot rossz környezetbe helyezi.

Igen, ebbe én is belegondoltam, bár sokszor találkozom ilyen gondolatokkal más posztom alkalmával is. Például amikor a ma­mámmal vagyok és akkor írják nekem kommentben, hogy az övék már nem él. De nem szabad a rossz dolgokra gondolni” ­– írta ki a reklámfotója alá Edina egy rajongójának válaszul,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom