Létrehozva: 2015.06.03.

Nagy Bandó leszámolt kettős életével

A humorista-író éveken át egy nála 30 évvel, fiatalabb nõvel folytatott szerelmi viszonyt a családja tudta nélkül. Ma már azonban büszkén vállalja kedvesét és közös kislányukat.

Nagy Bandó András ritkán beszél magánéletéről, nemrégiben azonban közösségi oldalán közzétett egy az új családjához, kedveséhez Ritához és kislányához Gvendolinhoz írt verset.. Ennek kapcsán őszintén vallott házasságtöréséről és az új életéről is a Blikknek.

„Ez „csak nekik" íródott, aztán a Facebookra is kiposztoltuk, arra gondolván, sok anyuka és gyermek öröme is lehet. Hihetetlen számú lájkolást kapott, szívekig hatolt. Rita is végigkönnyezte, amikor Gvendolin elmondta neki. Verseimhez ő és az unokám, Hanna ad muníciót, sőt a Dinoszauruszok című könyvheti verses mesémhez már Gvendolin is rajzolt dinókat" - mesélte András, aki nem tagadja, évekig őrlődött, hogy mit tegyen miután beleszeretett új párjába.  

„Megvívtam a lelki csatáimat, de mára már virágzik a harcmező, Julival, a volt feleségemmel korrekt a viszonyunk, több dologban segítségére voltam. Õ Nati anyja és Hanna mamája, és ez állandóság. Az ilyen történéseket minden értelmes ember normálisan kezeli, akik meg a feszültséget tovább hordozzák, benne ragadnak a múltjukban”- vallja a humorista, aki kislánya kérésére talán hamarosan oltár elé vezeti élete párját.
„A boldogságunkhoz a papír nem lenne fontos, de Gvendolin örülne, ha a szülei így döntenének.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”