LELKIZŐ

Müller Péter: Vissza kell vennem a tempóból

Hiába vettek már a könyveiből több mint egymillió példányt, Müller Péter író csodálkozik, hogyan került olyan illusztris társaságba, mint a Kossuth-díjasok. A Ripostnak azt mondta, most megjelent könyvét a benne élő bohóc írta, aki akkor is tud nevetni, ha nagy a baj, néha viszont kifejezetten bosszantó.
  • Szerző: Ripost

: Minden író-olvasó találkozóját, programját lemondta miután májusban kórházba került a szívével. Jobban van már?

Müller Péter: Megijedtünk, amikor az orvos azt mondta, hozzam a fogkefém! De sikerült helyreütnie a szívemet, két nappal később már edzésen voltam. Az orvosok pihenőt rendeltek, és ezt igyekeztem többé-kevésbé betartani. Most, hogy jól vagyok, a fiammal, Sziámival, aki amellett, hogy zenész, a könyvem szerkesztője is, tartunk egy bemutatót, és elvállaltam az ezoterikus karácsonyi fesztiválon való részvételt is. Be kell látnom, így 83 éves korban kicsit vissza kell venni a tempóból.

: Azt vallja, minden betegségnek vannak lelki okai, gondolkodott rajta, mit jelezhetett a szíve?

M. P.: Addigra már befejeztem a Világvége!!! kéziratát, és egy előadáson dolgoztam, ami érzelmileg nagyon megviselt. Talán el se kellett volna vállalnom. Egy olyan téma volt, ami megterhelő feszültséget jelentett, túlságosan elmélyültem a gonoszság és gyűlölet témájában. Ebből is írok majd egy könyvecskét.

: A Világvége!!! meglepően „rejtőjenősre” sikerült, időnként kifejezetten kocsmai stílusban. Mit fog szólni ehhez az emelkedett hangvételhez szokott közönség?

M. P.: Erre magam is kíváncsi vagyok! Nem tudom. Él a lelkemben egy bohóc, és állandóan beszél. Sokszor kevert már bajba, de neki köszönhetem, hogy nem vesztettem el az élethez való kedvemet, a derűt. A könyv főhősében magamat írtam meg, saját kamaszkori szenvedélyemet: világmegváltó reményeimet. De igazi megmentő csak az lehet, aki tud derülni és aki önmagát is ki tudja nevetni. A bennem élő bohóc jókat derül rajtam, embermentő álmaimon.

: Akarja a világ, hogy megmentsék?

M. P.: Sosem szorult még rá ennyire! Lelkileg az ember soha nem viszonyult még ilyen öntudatlanul az életéhez. Válságban van az emberiség, és ezen nem segít pusztán a szívószálak betiltása. A válságtudatnak az a legfőbb jellemzője, hogy kivetítjük, és másokat okolunk a saját bajainkért. Az emberekben van egy állandó szorongás, félelem a jövőtől.

: Meglepődött, amikor márciusban megkapta a Kossuth-díjat?

M. P.: Akkor lepődtem csak meg igazán, amikor elolvastam a névsort visszamenőleg 1948-ig! Törőcsik Mari, Fischer Iván, Gregor József, Fábri Zoltán, Avar István, Szabó Magda, Darvas Iván, sorolhatnám… Fantasztikus emberek, csodálatos magyar géniuszok közé keveredtem!

: December 1-jén pedig Szepes Mária díjat kap, Csongrádi Katával együtt.

M.P.: Ez is nagy megtiszteltetés. Szepes Mária csodálatos teremtés volt. Kata csinált vele egy interjút százéves korában, amikor már nem látott, mégis jobban látott mindannyiunknál. Nekünk üzen benne, és azt üzeni: őrizzük meg a derűnket, nem kell félnünk.

 

Kétszer is majdnem meghalt

Müller Péter még csak nyolcéves volt, amikor 1944-ben egy légitámadás során porrá bombázták a házukat Zuglóban.

„Amikor feljöttünk anyámmal az óvóhelyről, láttuk, hogy semmi nem maradt az otthonunkból. Csak romok. Fogtam anyám kezét, és azt láttam, hogy nincs a házunk, nincsenek meg a játékaim, a könyveim, a kisautóm, semmi. Nincs tető, nincs ágyam, minden megsemmisült, ami addig az otthonom volt. Anyám is akkor szembesült ezzel. Rám nézett és azt mondta: Most gondoljuk azt, hogy mindez nem is volt a miénk! Ebből a derűből, ebből a gyermeki élményből egész életemben megélek. És ő tényleg ezt gondolta! És én is ezt gondoltam: ha nem volt a miénk, akkor nem is kár érte!” – mesélte el az író egy meghatározó élményét. Később, 1956-ban meglőtték, 16 évesen megélte a saját halálát, de visszatért a túlvilágról. Dolga volt.

„Égi mesterem, akinek szintén van humora, nemrég azt mondta nekem: Foltozd még a gúnyádat! A testemre célzott. Még egy darabig szükségem van rá.”