Létrehozva: 2021.09.23.

Italozott és drogozott Molnár Tamás: Négy éve teljesen tiszta

Az ismert énekes, Molnár Tamás úgy érzi, négy évvel ezelőtt újjászületett, amikor végleg letette az italt és a drogokat.

Őszintén vallott korábbi szenvedélybetegségeiről Molnár Tamás! A népszerű zenész négy éve tette le az italt és a drogokat, ezt az időpontot pedig második születésnapjaként ünnepli. Úgy érzi, akkor újjászületett.

Molnár Tomi négy éve tette le az italt és a drogokat (Fotó: Ripost / Szabolcs László)

„2017 szeptemberében be kellett látnom: szenvedélybeteg vagyok és segítségre van szükségem. Nem az életről mondok le azzal, ha az éjszakákat nappalokra cserélem, épp ellenkezőleg. Se az ital, de a drogok sem okoznak valódi örömöt, vigaszt és a kényszereim alól is csak pillanatokra szabadítanak fel, cserébe az egyre gyakoribb szorongásaim és a depresszió csak nyomnak le a mélybe. Nem lett sokkal több igazi barátom feketeöves szórakozóként, viszont elvesztettem többet, miközben a családomtól is egyre távolabb kerültem. Büszke vagyok arra, hogy volt bennem elég bátorság és kitartás ahhoz, hogy változtassak az életemen, és arra is, hogy ma elmondhatom, már négy éve józan vagyok” – írta instagramos bejegyzésében az énekes, akit a barátnője, Cinthya Dictator tortával is köszöntötte a különleges nap alkalmából.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Tamás Molnár (@tamasmolnar) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom