LELKIZŐ

„Bennem van a gondolat, hogy meghalhatok” – Folyamatosan küzd a bőrrákkal Miló Viki

Miló Viki évekkel ezelőtt lesújtó hírt kapott, amikor a bőrén észrevett egy rosszindulatú elváltozást. Azóta rendszeresen jár ellenőrzésekre.
  • Szerző: Bors

Miló Viki évek óta folyamatos harcot vív a bőrrákkal. A Bors a minap elkísérte a bokszolónőt egy újabb szűrésre, aminek eredménye két szorongással teli hét múlva derül csak ki. Viki elmondta: a melanoma kialakulásának veszélye folyamatosan fennáll nála, ami a rákos megbetegedéseknél 85 százalékban halálhoz vezet. A sportoló legutóbb decemberben kapott rossz hírt az orvosától: újra kiújult a betegség, ami után ismét egy komoly beavatkozás várt rá.

Fotó: Bors

„Egy hathetes kezelésen vagyok túl, de ezúttal nem plasztikai sebész vágta ki, hanem gyógyszeres kezelésen voltam” – mondta akkor Viki, akit borzasztóan megvisel, hogy újra és újra szembe kell nézzen a bőrrákkal. Eddig már összesen hét műtéten esett át. Nincs olyan nap, hogy ne úgy ébredne, hogy ne ezen tépelődne.

„Az egyik legagresszívabb rákfajta, mivel nagyon rövid időn belül áttétet képez a szervezetben és akár egy hónap alatt is bele lehet halni. Mindig bennem van a gondolat, hogy meghalhatok...” – kezdte a Borsnak Viki, akinek kálváriája 2009-ben kezdődött. Akkor egy apró elváltozást vett észre a bőrén, amit szerencsére még idejében észrevették és elkezdték a kezelését. A világbajnok bokszoló felvette a harcot a betegséggel szemben, és eleinte úgy tűnt, győztesen kerül ki belőle.

De mégsem lehetett teljesen nyugodt, mivel újra és újra kiújult nála a betegség. Emiatt nyaranta keveset tartózkodik a napon, a szabadba kizárólag azután megy, hogy 50 faktoros naptejjel bekente a bőrét.

„Egyáltalán nem szoktam napozni, és évek óta nyaralni sem megyek. Azt mondták nekem, hogy készüljek fel mindenre, mert minél jobban öregszik a bőr, annál gyakoribbak lesznek a bőrelváltozások” – mondta Viki, és hozzátette, hogy az elmúlt évek során az arcáról, a válláról, a mellkasáról és a combjáról is távolítottak el daganatos elváltozásokat.

A világbajnok ökölvívó hisz abban, hogy a betegségek hátterében lelki okok állnak.

„A bőr a védelmet jelenti. A sportban és a munkában is túlfeszítem magam, mert szeretnék mindenhol maximálisan helytállni. A mai napig három órákat alszom, akarva-akaratlanul is kizsákmányolom a szervezetemet„ – vallotta be Viki, aki negyedévente jár szűrővizsgálatokra, s mindenkinek javasolja, hogy még ha soha nem is volt ilyen problémája, annak is érdemes évente egyszer orvoshoz mennie.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?