Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.25.

Megtörte a csendet a nagybeteg Tahi-Tóth László felesége

A Jászai Mari-díjas színész szombat esti elõadása közben lett rosszul, a darab után mentõ száguldott vele a kórházba.

Továbbra is kórházban ápolják Tahi-Tóth Lászlót, aki múlt szombaton a József Attila Színházban lett rosszul, miközben Tamburást alakította a Hattyúdal című darabban. Bár már a második felvonás közben érezte, hogy nagy a baj, becsületesen végigjátszotta a darabot, és ezzel óriási lelkierőről és profizmusról tett tanúbizonyságot.

A %RIPOST% színházi körökből úgy tudja, hogy a 72 éves művészt komoly vérnyomásproblémák gyötrik, ezért kellett még hétfői születésnapját is a kórteremen töltenie.

Felesége, a zongoraművész Kárászy Szilvia a Borsnak adott interjút a színész állapotáról, és egyúttal tolmácsolta Tahi-Tóth szavait.

Ölelek mindenkit és köszönöm azt a sok szeretetet, amit az elmúlt napokban kaptam

- üzente tisztelőinek a színész, Szilvia pedig tisztázta a férje rosszulléte kapcsán felröppenő pletykákat.

"A férjem az előadás második felében lett rosszul, de becsületesen végigjátszotta azt. Az előadás után megvizsgálta a színház ügyeletes orvosa, és úgy ítélte meg, szükséges a mentők kihívása. Szeretném cáfolni azokat a híreszteléseket, hogy a férjem megvárakoztatta volna az érte érkező mentőket, hisz őket az előadás után hívták ki, és azonnal elszállították a férjem. Õ sosem tenne ilyet, ahhoz túlságosan is tiszteli a munkájukat"

- kezdte az aggódó asszony, aki otthon várta a színészt, amikor értesült a történtekről.

"Egyelőre zajlanak az orvosi vizsgálatok, de a hétvége felé már okosabbak leszünk. Amint tudjuk, mi a baj, el fogjuk mondani a rajongóknak is, de addig kérünk még egy kis türelmet. Laci már jobban van, viszont az állapota miatt a születésnapját a kórházban töltöttük. Nagyon jólesett neki, hogy rengetegen gondoltak rá és felköszöntötték"

- zárta rövidre Kárászy.

Tahi-Tóth Lászlónak a %RIPOST% szerkesztősége is mielőbbi gyógyulást kíván!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom