Létrehozva: 2020.01.08.

Megtört a csend: először szólalt meg Zámbó Jimmy egykori nagy szerelme

Az egykori modell és a sztárénekes kapcsolata nem volt felhőtlen, de Háfra Mari most is szívesen emlékszik vissza rá.

Több év után megtörte a csendet Háfra Mari, aki a nyolcvanas években volt Zámbó Jimmy nagy szerelme. Az egykori modell a Borsnak adott exkluzív interjút, amelyben soha sem hallott titkokat is elárult.

Fotó: MTI

Elmondta, hogy azért hallgatott eddig, mert ugyan mindenre szívesen emlékszik, de jobban szeret előre tekinteni. Nemrég ingatlanbizniszbe kezdett, most azzal foglalkozik. Már harminc éve együtt van a férjével, akivel két gyermeket nevelnek. Dávid 19 éves, Áron pedig 15.

Már nem hiányzik a régi élete, de szerette azt is, a bulikat, a modellkedést, az éjszakai életet, mert szerinte ennek köszönhetően vált azzá, aki most.

Jimmyről úgy fogalmazott: „Nem tudom, és nem is akarom megtagadni Jimmyvel való kapcsolatomat. Szerencsés vagyok, hogy ismerhettem, és azt, amilyen viszonyban voltunk. Rendkívül színes egyéniség volt. A mának élt, és ledózerolt mindenkit. Sokféle arca volt, attól függ, éppen mit hozott ki belőle az adott pillanat, a környezete. No meg persze a whisky és a nők.”

Az egykori modell azt is elárulta, hogy a király a tenyerén hordozta, de hektikus volt a kapcsolatuk: „A két végén égette a gyertyát, bár ezt a kifejezést nem igazán szeretem. Hol lent volt, hol fent. Sok nő rajongta körül, és ő élvezte a közeledésüket. Bár nem mindegyikükét. Én nem tartoztam közéjük.”

A dalokat ma is meg tudja hallgatni, amelyek szerinte igen mély érzésűek. Az énekes haláláról pedig egy barátnőjétől értesült. „Éppen aludtam, Dávid fiam négy hónapos volt, úgyhogy ki voltam merülve. Megdöbbentem. Nem tudtam hova tenni. Ezer meg egy kérdés fogalmazódott meg bennem. Nem értettem, hogy miért kellett 25 évre titkosítani az aktákat, miért nem tudhatjuk, hogy mi történt azon a végzetes éjszakán. Aztán rájöttem, nem is ez a lényeg. Csak az, hogy elment, és nincs többé.”

A temetőbe viszont azóta sem ment ki, de Háfra Mari szerint Jimmy szakításuk után is figyelt rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő