LELKIZŐ

Megszólalt Lagzi Lajcsi, ezért került válságba a házassága

A művészt négy éve vádolták meg áramlopással, azóta a magánélete is romokban hever.
  • Szerző: Ripost

Szeptemberben volt négy éve, hogy a közműlopással megvádolt énekest, Galambos Lajost és feleségét elhurcolták a boldogasszonypusztai birtokukról, ami a trombitás számára azóta egy keserves csata helyszíne. Felesége, Boglárka azonban egy menedékként tekint a hatalmas kúriára, ahol szerinte Lajcsi is jobban tenné, ha csöndben meghúzná magát.

Fotó: Markovics Gábor

A feleség, Boglárka ugyanis egyre kevésbé bírja elviselni a Dáridó atyjának, hogy állandó jelleggel kiteregeti a magánéletüket.

„Sosem fogom elfelejteni azt a napot, ahogy a börtönben eltöltött 125 napot sem. Bár szabadlábra helyeztek, mégsem érzem magam addig teljesen szabadnak, amíg le nem zárul az ügyem, és ki nem derül az igazság. Az, hogy olyasvalamiért bűnhődtem, amit nem követtem el” – kezdi a Bors Extrának adott exkluzív interjújában Galambos Lajcsi, aki négy hónapon keresztül nem ölelhette magához a gyermekeit és a szeretteit.

„2016 áprilisában jelent meg az Elfújom az igazságot című könyvem, ami a börtönben eltöltött 125 keserves napomról szól. Arról a 125 napról, amikor a szomszédos cellákban ülőknek játszottam egy olcsó szintetizátoron az Aranyesőt, miközben nézettségi rekordokat döntöttem a tévében, világsztárokkal léptem fel, miniszterelnököknek zenéltem. Arról a 125 napról, amikor száz forintot kellett fizetnem azért, hogy mossanak rám a rácsok mögött, pedig jól kerestem, megvehettem magamnak, amire vágytam” – emlékezett vissza élete legkeservesebb időszakára a nagycsaládos édesapa, akinek rajongói és szerettei támogatása a legfontosabb, ám az utóbbiak között akadnak olyanok, akik egyre inkább elfordulnak tőle.

„Nem tagadom, a bírósági ügyem igencsak megsínylette a házasságunkat Bogival, úgy is fogalmazhatnék, hogy ráment a kapcsolatunk. Nem tolerálja az ezzel kapcsolatos nyilatkozataimat, úgy érzi, hogy kiteregetem a magánéletünket, csakhogy én mindig is a nyilvánosság kereszttüzében éltem. Ez nem a meghurcoltatásomtól fogva van így, hanem évtizedek óta”- mondta a sztár, aki hozzátette, hogy más hozzátartozói szerint is el kellene határolódia a szerepléstől. Lajcsi szerint azonban ez lehetetlen, a menekülés pedig azt sugallná, hogy bűnös. Öccse a másik, aki nem nézi jó szemmel a médiafelhajtást.

„Olyanok vagyunk, mint a tűz és víz. Pisti sokkal zárkózottabb típus, mint én... nem szereti az ügyemmel kapcsolatos megnyilvánulásaimat. Ez van” – vallja be elkeseredett az édesapa, akiért gyermekei azonban tűzbe mennének.

„Lala pénzügyi területen dolgozik, és teljesen elhatárolódik a médiától, míg Istvánka nyitottabb a szereplésre. Most fog egyetemre menni, nemzetközi managementet tanul, és az is felmerült benne, hogy ügyvéd lesz. Nyilván elsősorban az én ügyem sarkallja a jogi pályára, szeretne engem védeni. De nagyon remélem, hogy mire ő elvégzi a jogi egyetemet, addigra az én ügyem már tisztázódik” – zárja bizakodva Galambos Lajcsi.