Létrehozva: 2018.06.22.

Megszólalt az elhunyt Paudits Béla lánya: szívszorító, amit mondott

A megboldogult, Jászai Mari-díjas színész lánya elõször beszélt a nyilvánosság elõtt az érzéseirõl.

A június 13-án elhunyt Paudits Béla és lánya, Emília között sosem volt igazi apa-lánya kapcsolat. A színész válása után sosem erőltette a gyermekével való találkozást, sosem kerültek közel egymáshoz. 

Emy összesen egyszer, talán kétszer ölelhette meg híres édesapját. A lány huszonkét évvel ezelőtt jött világra Paudits élete nagy szerelmétől, Máriától, aki évekig hiába próbálkozott, hogy az édesapa közelebbről is megismerje a lányát.

"Akkor váltak el Pauditscsal, amikor Emy még egész pici volt. Marcsi keményen nevelte a kislányt, de mindent megadott neki. Szegény Paudits meg nem igazán tudott mit kezdeni egy kisgyerekkel. Marcsi egy ideig próbálkozott, de Béla annyira csak magával foglalkozott, hogy aztán nem erőltették tovább ezt az apa-lánya viszonyt. Marcsi még a válásuk után is sokáig segítette Pauditsot, gondoskodott róla. Nehéz ember volt, és ettől depressziós, isten nyugosztalja" – mondta az ismerős a Borsnak.

A napilap úgy tudja, hogy Paudits lánya a születése után megkapta az apja nevét, de mivel az első perctől úgy éltek, mint két idegen, Emília később nevet változtatott. Emy azonban a történtek ellenére is szeretettel gondol az édesapjára.

"Nem szeretnék a témában nyilatkozni.

Édesapukámat szerettem és felnéztem rá. Az bőven elég nekem, ha én és a családom tudja, mit érzek

– mondta szűkszavúan.

Bár a színész személyesen nemigen tartotta a kapcsolatot a gyermekével, sokszor beszélt róla.

"Ha őszinte akarok lenni, akkor azt mondom, nem fáj, hogy nem tartjuk a kapcsolatot. Az édesanyjától mindent tudok róla. Tudom, hogy okos és nagyon szép. Azt hiszem, jobb neki, ha távol maradunk egymástól. Mégis, miről beszéljen velem? Hogy milyen rossz az életem? Én már nem szeretnék semmit sem, nincsenek vá­gyaim, csak fájdalom nélkül szeretném tengetni a napjaimat" - mondta 2016-ban a Lokálnak a Jászai Mari-díjas színész.

Paudits Bélát június 28-án kísérik utolsó útjára a Farkasréti temetőben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd