Létrehozva: 2017.03.21.

Megrendítő vallomás, durván bántalmazta volt párja a FEM3 sztárját!

A volt fõrendõr felesége megalázó helyzetbe került egy korábbi kapcsolatában, amibõl alig tudott kimenekülni.

Fájdalmas vallomást tett Doszpot Evelin a FEM3 Micsoda nők! című műsorában. Doszpot Péter felesége Várkonyi Andreának mesélte el, hogy egy korábbi kapcsolatában nem csak lelki terrorban tartották, de fizikailag is bántalmazták.

Az élet úgy hozta, hogy nem önszántamból, de belekóstoltam egy olyan történetbe, ami nekem borzasztó sebeket okozott.

Evelin sokáig nem ismerte fel a helyzetet, és a rettegés miatt több évig képtelen volt kilépni a destruktív kapcsolatból.

"A félelem van olyan nagy úr, hogy lesakkozod magadban azt, hogyan tudod minél jobban mentesíteni magad, vagy hogyan tudsz láthatatlanná válni úgy, hogy ne rajtad csattanjon, ne kapj, vagy ne olyan sokat" - mondta el a többgyermekes édesanya, aki magának sem merte bevallani, milyen megpróbáltatásokon meg keresztül.

Evelin nem emlékszik az első pofonra, bár voltak fizikai sérülései, de az első sokk után mindezt inkább titkolta a környezete előtt. Végül a testvérének nyílt meg, és a családja segítségével kezdett új életet. Könnyeivel küszködve mesélt arról, hogy bár lelkileg meggyógyult, a borzalmas élmények örökre nyomot hagytak benne.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom