Létrehozva: 2019.03.26.

Megrázó vallomást tett Koós János özvegye

A 70 éves énekesnõt nagyon megviselte, hogy 48 év házasság után el kellett temetnie férjét.

Mély gyásszal telnek a napjai Dékány Saroltának. Amióta múlt hét szerdán végső búcsút vett Koós Jánostól, egyszerűen nem tud magával mit kezdeni, teljesen felborult a napi rutinja, hiszen a táncdalénekes halálával nemcsak a férjét, de a legjobb barátját, és a biztos támaszát is elvesztette.

Az egyetlen szerencse, hogy Sarolta barátai és ismerősei mind összefogtak, hogy segítsenek az énekesnőnek, és enyhítsenek a magányán.

„Szerencsére sokan támogatnak feldolgozni a feldolgozhatatlant. Mindenben számíthatok a barátaimra, ismerőseimre, de nehéz itthon egyedül. Egyszerűen nincs mivel elfoglalnom magam” – mondta szomorúan a %RIPOST%-nak Sarolta, aki 1971 óta élt boldog és kiegyensúlyozott házasságban Koóssal. Sok interjúban elhangzott, hogy az ő szerelmük örök, és egymás nélkül képtelenek létezni.

Hogy mi bántja még nagyon Koós János özvegyét, azt megtudhatod a %RIPOST% keddi lapszámából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”