Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.02.

Megrázó részletek a magyar énekesnő súlyos balesetéről!

A kórházból rohantak autóbalesetük után a gyulai színpadra a Turay Ida Színház mûvészei, akik saját felelõsségükre, a nézõk kedvéért tagadták meg az orvosi megfigyelést.

A %RIPOST% is beszámolt a héten Keresztes Ildikó súlyos autóbalesetéről, ám eddig nem lehetett tudni a tragédia részleteit. Xantus Barbara, aki ugyancsak az autó utasa volt, most a Borsnak számolt be a történtekről.

Sokkos állapotba kerültünk, halálfé­lelmünk volt. Még most is látom, ahogyan Keresztes Ildikó repül előre az ülésből, és beesik az egyik szék alá. Mindannyian megsérültünk, de többünknek szerencséje volt. Mindenkit kórházba akartak vinni, azt mondták, hogy a látottak alapján, ha csak kicsit fáj, akkor is lehet komoly a baj

– emlékezett vissza Barbara, aki csak kisebb sérüléseket szenvedett.

Keresztes Ildikót, Hűvösvölgyi Ildikót, Topolcsányi Laurát és Győri Pétert szállították el a mentők. Azonnali CT-vizsgálaton estek át, az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy színpadra léphetnek-e.

Ültünk az öltözőben, és miközben a többieket vizsgálták a kórházban, próbáltuk feldolgozni a történteket, és imádkoztunk, hogy ne legyen bajuk. Félelmetes volt, ahogyan Laura bejött nyakmerevítővel. Saját felelősségükre eljöttek. Csodálatos emberek ők és a nézők is

– érzékenyült el Barbara.

Az előadást másfél óra késéssel elkezdték. A színészek úgy vélik, életük legnehezebb, egyben legszebb előadása volt a balesetet követő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom