Létrehozva: 2018.08.23.

Megható gesztus, így váltja valóra egy beteg gyerek álmát Tom Hanks

Rengetegen próbálnak segíteni egy leukémiás kislánynak, az akcióhoz csatlakozott az Oscar-díjas színész is.

Egy leukémiával küzdő 12 éves kislány, Aspen különleges kívánságot fogalmazott meg a közelgő szeptemberi születésnapja kapcsán. A lány nem vágyik másra, minthogy küldjenek neki képeslapokat a világ minden tájáról, mert ő az egészségi állapota miatt nem tud utazni.

A kislány kérését édesanyja továbbította a közösségi médiában – írja a Daily Mail. Leírása szerint az oklahomai Aspen nagyon szeretné bejárni a világot, de mivel neki nincs erre lehetősége, szívesen látná a legkülönfélébb helyeket mások szemén keresztül. Kívánsága pedig teljesül is, hisz eddig már több mint 1000 képeslapot kapott.

Sőt, a születésnapját talán még izgalmasabbá teszi, hogy Oklahoma kormányzója, Mary Fallin, valamint a világhírű színész, Tom Hanks is küldött egy-egy lapot. Hanks Görögországból kívánt boldog 13. születésnapot egy képpel, amelyen ő maga is szerepel.

A beteg kislány édesanyja először el sem akarta hinni, hogy tényleg Tom Hanks írta a kedves sorokat, de aztán összehasonlította a sztár aláírását az interneten közzétett autogramokkal és bebizonyosodott: a lapot valóban a színész küldte. Az édesanya pedig biztos benne: lányának a megpróbáltatások ellenére is remekül telik majd az ünnep.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

mandiner.hu

Olaszországban Meloniék engedélyezik, hogy az életpárti aktivisták bemenjenek az abortuszklinikákra

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina