Létrehozva: 2017.12.15.

Megható ajándék: Ezzel lepték meg rajongóikat Szabó Győzőék

Évek óta egyre több pénz gyûlik össze a Fogadj örökbe egy macit jótékonysági aukcióján.

Az alapítványt öt évvel ezelőtt Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze és Kárász Róbert hozta létre, hogy segítsék a fogyatékkal élő emberek beilleszkedését. Majd megnyitott a Premier Kultcafe, ahol down-szindrómás és autista fiatalok dolgoznak.

A szervezet munkáját régóta figyeli a Játékszín igazgatója, Bank Tamás, aki úgy gondolta egy színházi előadással hálálják meg a jótékonykodásukat.

„Amikor felhívtak, hogy a kávézó dolgozói megnézhetik a teátrum Kellemes húsvéti ünnepeket! című előadását, nagyon örültem" – mondta a %RIPOST%-nak Kárász Róbert.  "Ráadásul még találkozhattunk is a szereplőkkel, Szabó Győzővel, Ábel Anitával, Baronits Gáborral, ami a kis csapatomnak felejthetetlen élmény volt. Néztem őket a vígjáték alatt és többször könnybe lábadt a szemem az örömüket látva. Ez volt az első közös kimozdulásunk, de ennek sikerén felbuzdulva már szervezzük a következőt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja