Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.15.

Szörnyű magánéletéről vallott Mary Zsuzsi volt férje

Az első felesége betegesen féltékeny volt, olyannyira, hogy az idegösszeomlás szélére sodorta a férfit.

Ötven éve fölöslegesen disszidált Németországba Dobos Attila. A népszerű énekes most elárulta, hogy korábban a másodfokú bíróság érvénytelenítette a vagyonmegosztási pere ítéletét, ami miatt elhagyta Magyarországot.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Első házassága ugyanis pokoli volt, és szörnyű véget ért. Pályakezdő fogorvosként beleszeretett az asszisztensnőjébe, összeházasodtak, de a lányuk születésével megromlott a kapcsolatuk.

„Minden énekesnőre féltékeny lett, akivel együtt turnéztam. Rögeszméjévé vált, hogy összeszűröm velük a levet. Hűséges voltam, de az ideg-összeroppanás szélére sodort” – idézte fel a Blikknek a legendás dalszerző, aki gyógykezelésre is szorult.

Amikor Attila már aludni sem tudott, pizsamában menekült el otthonról, de a válóperig fizette a gyerektartást.

A házasságunk négy éve alatt született szerzemények után járó jogdíj felét követelte, méghozzá örökre. Két hetet kaptam a bíróságtól, hogy kifizessem az elmúlt négy év járandóságát, ami horribilis összeg volt. Az ihlet is elhagyott, ekkor döntöttem el, disszidálok. Ezt akkori nejem, Mary Zsuzsi is támogatta, mert világot akart látni” – fogalmazott Dobos, aki úgy véli, itthon kellett volna megvárnia a másodfokú ítéletet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom