Létrehozva: 2019.10.03.

Döbbenetes röntgenfelvételt mutatott csonttöréséről Marsi Anikó

A Tények műsorvezetőjének egész életén át viselnie kell majd a lábába tett csavarokat. Elárulta, bár az elején nagyon meg volt ijedve, amikor megtörtént a balesete, és felállni sem tudott, most már újra eljár futni is.

Márciusi szerencsétlen esése óta újra jól érzi magát Marsi Anikó. A Tények műsorvezetője figyelmetlenségből rosszul lépett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy hét titáncsavarral kellett rögzíteni a lábában a csontokat.

Fotó: FEM3

Mindez szerencsére nem okozott maradandó károsodást, Anikó három hónappal a baleset után már újra hódolt a szenvedélyének, a futásnak.

A döbbenetes röntgenfelvétel azért őt is sokkolta, főleg, mivel csak néhány napja látta először, mik is vannak pontosan a lábában.

„Engem is meglepett, tegnap kértem el a felvételt a legjobb barátnőmtől, aki egyben az altatóorvosom is volt. Ez komoly azért, hét csavar van a lábamban” – mondta el a FEM3 Caféban Anikó, aki az ijesztő látvány ellenére nem érzékeli a csavarokat a lábában.

Fotó: FEM3

„Egész életemben bennem lesznek a titáncsavarok. Cserebere fogadom, többé vissza nem adom. Ennyivel többet érek” – fogalmazott viccesen a műsorvezető.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Így örült a magyar győzelemnek a Puskás Arénában Orbán Viktor (VIDEÓ)

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”