Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.12.23.

Már biztos: Hajdú nem a családjával karácsonyozik

Sarka Katára hárult minden karácsonyi teendõ az idén, hiszen házassága válságba jutott. Úgy tûnik, a szenteste sem hoz békét a családba.

Sarka Kata idén először néz szembe egyedül a karácsonnyal, hiszen gyermekeivel együtt már jó ideje elköltözött Hajdú Péterrel közös otthonukból.

Kata a Borsnak árulta el, szüleivel és gyermekeivel töltik a 24-ét, és bár Péter is mehetne, nem számít a látogatására.

"Életemben először nekem kell a fát beszereznem, és már látom, hogy ez nem olyan könnyű dolog, de sikerülni fog.

Eddig mindig rám hárult az ajándékok megvásárlása, Péternek könnyű dolga volt. Idén nem beszéltünk erről sem, a gyerekek kívánságlistája nálam van. 24-én a gyerekekkel és a szüleimmel töltöm az estét"

- árulta el Kata a a FEM3 Caféban, majd a lapnak tovább mesélt.

"Petinek van lehetősége, hogy eljöjjön, de eddig nem jelezte, hogy szeretne. Igaz, én sem hívtam. A gyerekek csak másnap találkoznak az apjukkal, idén külön jön a Jézuska"

- mondta a csinos üzletasszony.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom