Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.10.

Magára maradt Klapka György legkisebb fia, üres lakásban nyomorog

Az Aranyember gyermeke népes családban nõtt fel, de egész életében magányos volt és senkire nem számíthatott.

Bár három édestestvére, két anyja és egy apja volt, mégis magányosan, egyedül nőtt fel Klapka György és Mary Zsuzsi legkisebb fia, Dennis. A fiatal férfi állítása szerint kevés törődést és szeretetet kapott gyermekkorában, a szülei mindketten csak magukkal voltak elfoglalva. 

Dennis jelenleg a  budaörsi lakótelep egy apró, bútorozatlan lakásában él, teljesen egyedül, pedig a hírek mesés örökségről szóltak.

"A lakás szinte teljesen üres, alig vannak bútoraim, az összes vagyonom egy mosógép. Egyszer apám megígérte, hogy vesz nekem egy pici lakást, de aztán nem esett több szó róla" - mondta el a Best magazinnak Dennis, aki hányattatott gyermekkoráról is leplezetlenül beszélt.

"Semmit nem kaptam otthonról, a szüleim mindig magukkal voltak elfoglalva, rám nem sok idejük maradt, de igazán nem haragszom rájuk."

Dennis állítja, az örökségből nem sok pénzt lát: a normafai házat Klapka özvegye, Mari örökölte, a gyerekek pedig a dióültetvényt és a Vámház körúti üzletházat kapták, a benne levő összes arannyal.

Sokan gondolják, milyen jó ennek a Klapka gyereknek, de egyelőre csak gondjaim vannak. Se lakásom, se autóm, nincs nekem semmim

- fogalmazott keserűen Dennis.

"Bánt, hogy semmit nem kaptam az apámtól és az édesanyámtól, Mary Zsuzsitól. (...) Egész életemben nem vágytam másra, mint szeretetre, de úgy érzem, abból kaptam a legkevesebbet."

Dennis szerint szülei életük végéig azzal voltak elfoglalva, hogy a sikert hajszolják, végül pedig a sikertelenségbe haltak bele.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom