Létrehozva: 2017.12.27.

Lópici Gáspár drámai vallomása: Egy vállalkozó tett földönfutóvá

Senki nem kérdezte meg, hogyan juthatott idáig egy egykor rengeteget forgató és számos színdarabban játszó legenda.

Szilágyi István jó ideje csupán árnyéka önmagának. Otthona és az élete is romokban hever, pedig nemrég még arra is volt tőkéje a családnak, hogy belevágjanak külkerületi otthonuk felújításába. Ha színész körültekintően választatott volna vállalkozót, most egy takarosan rendbe hozott házban élhetne feleségével és fiukkal.

"Minden bajunk forrása egy vállalkozó, aki szó szerint kirabolt minket. Volt egy kis spórolt pénzünk, amiből szerettük volna úgy felújítani a házunkat, hogy a fiunknak legyen egy kis saját élettere. Fel is hívtam egy vállalkozót, aki kijött, majd megkérdezte, hogy pontosan mennyit is szánunk a munkálatokra. Én megmondtam az összeget, ő pedig rávágta, hogy ennyiből megvalósítja a felújítást.

Minden megtakarításunkat átadtuk neki, ő pedig szőrén-szálán eltűnt

- mondta a %RIPOST% napilap szerdai számában az idős színész, aki mesélt arról is, hogyan függ össze családi gondjaival ez az eset.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

mandiner.hu

Tragédia: elesett az első német város a klímaharcban

mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Folyamatosan sírok” – gyászol a népszerű színésznő

LELKIZŐ

Tizenhat évvel ezelőtt hunyt el Antal Imre

LELKIZŐ

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár