Létrehozva: 2019.09.10.

Megrázó interjúban vallott gyermekei anyjáról L.L. Junior

A rapper másfél héttel ezelőtt veszítette el imádott kisfiát. Bár a gyász teljesen összetörte, muszáj erősnek maradnia. Most egy exkluzív interjúban törte meg a csendet.

Zokogva imádkozott az autóban és elájult L.L. Junior, miután megtudta, hogy kisfiát elgázolták, és elhunyt.

A rapper a Tények Plusznak adott exkluzív interjút kisfia másfél héttel ezelőtti tragédiájáról. A videóban feltűnt nagyobbik fia, a hatéves Lacika is, aki megmutatta a nézőknek, hogy öccse fent van a mennyországban.

„Épp lejöttem a színpadról, amikor csörgött a telefonom, és Csilla barátnője elmondta, hogy balesetet szenvedett a kisfiam. Hívtam Dávid anyukáját, aki sikoltozott, nem értettem, amit mondott... Közben elindultam haza, és a fiam életéért könyörögtem. Tudtam, hogy egyre kevesebb az esély, és ha sikerül is az újraélesztés, élete végéig nyomorék marad a gyermekem. Könyörögtem a Jóistenhez, hogy ne vegye el a gyermekemet. El is ájultam az autópályán, fellocsoltak. Okoltam mindenkit...” – fogalmazott Junior, aki azt is elmondta, nagyobbik fia először dühös volt az öccsét elgázoló autóra.

„Ő végignézte az egészet, mindent elmondott, azt is, hogy repült Dávid kis kulacsa...”

Junior nagyon megbánta, hogy a nyilvánosság előtt összeugrott gyermekei édesanyjával: tudja, gyenge volt, és már sajnálja, amit tett. A temetésen már kézen fogva búcsúztatta Csillával a kisfiukat.

„Nem háborúzunk tovább Csillával. Meggyőződésünk, hogy jó helyen van már Dávidka...” – fogalmazott a rapper, aki a jövőben is közös felügyeleti jogot tart fent Csillával a másik fiuk, Lacika érdekében.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”