Létrehozva: 2021.02.25.

L.L. Junior kisfiának halála: kikészíti az eljárás Hopp Csillát

Még mindig nem zárták le, és szembesítésekkel akarják folytatni a nyomozást Lesi Dávidka tragédiájának ügyében. Az édesanya védője károsnak tartja a véget nem érő procedúrát, amely nem hagyja behegedni az édesanya lelki sebeit.

Másfél évvel ezelőtt, a szeme láttára veszítette el gyönyörű, hároméves kisfiát Hopp Csilla, akinek azóta nem telik el napja fájdalom nélkül. Újra és újra feltépi a sebeket, hogy az édesanya ellen folytatott, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folyó nyomozás máig sem zárult le.

Nemrég rekonstruálták a balesetet a helyszínen, ahol Csillának is jelen kellett lennie, ami hatalmas megrázkódtatás volt számára, ahogy az is, hogy ennyi idő elteltével ismét fel kell idéznie a történteket.

L.L. Junior és Hopp Csilla is szeretné már elfelejteni életük legrosszabb napját.
Fotó: Ripost

„A nyomozás ma is folyik, most a szembesítéseknél tartunk. Csillát és a szemtanúkat akarják meghallgatni, ki ho­gyan emlékszik a történtekre. Azt gondolom, ez káros időhúzás. Másfél éves kín és gyötrelem ez egy gyászoló édesanyának” – mondta el dr. Horváth B. Gábor büntetőszakjogász, aki továbbra is azt tartaná helyénvalónak, ha végre megszüntetnék az ügyfele ellen folyó eljárást.

„Nem történt bűntény, az eljárás eddigi adatai alapján ez nyilvánvaló. Szerencsétlen baleset volt, s azt gondolom, épp elég, sőt sok is, amit Csilla átélt, és amit szerető édesanyaként egész életében cipel majd. Ezzel kapcsolatban nem tud többet elmondani már” – tette hozzá a védő.

Dr. Horváth B. Gábor károsnak tartja az elnyúló eljárást.
Fotó: Bors

A Bors kereste Csillát is, aki védőügyvédjén keresztül csak annyit tett hozzá: szeretne végre nyugalmat, és hogy vége legyen ennek a rémálomnak, amit újra és újra át kell élnie.

„Lacika miatt Csilla továbbra is erős, és az is marad, csak a rendőrség tegyen végre pontot az ügy végére. Az nagyban segíteni fog a tragédia feldolgozásában, aminek még másfél év után is bőven csak az elején jár” – tette hozzá az ügyvéd.

Mint ismert, 2019. augusztus 31-én egy zuglói gyalogátkelőnél halálra gázolta egy szabályosan közlekedő autó az úttestre kiszaladó Lesi Dávidkát.

A kisfiú életéért órákon át küzdöttek a mentősök, de nem sikerült megmenteni.

A kisfiú szörnyű halála Zuglóban, a Vezér és a Füredi utca kereszteződésénél történt 2019 nyarán
Fotó: Bors

A balesetet a szemtanúk mellett Dávidka bátyja, Lacika is látta, akit hamar elvittek a helyszínről, az édesanya viszont végignézte kisebbik gyermeke haláltusáját.

Hopp Csilla állítja, kisfia kirántotta a kezét a kezéből, azonban a nyomozati dokumentációban ezt máig nem tisztázták. A helyszínen lévő kamerafelvétel lehetett volna a perdöntő bizonyíték, de mint kiderült, az ominózus másodpercekben épp másfelé mozgott a felvevő, s nem örökítette meg a tragédia pillanatit.

A szemtanúk vallomásai ellentmondásosak, ezért konkrét tények híján szembesítéssel kívánják folytatni a nyomozást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd