Létrehozva: 2021.07.14.

Megszólalt L.L. Junior: Harcol halálra gázolt kisfia édesanyjának szabadságáért

Az énekest sokkolta, hogy volt kedvese, Hopp Csilla akár börtönbe is kerülhet.

Gondatlan emberölésnek nyilvánította a rendőrség azt a szörnyű balesetet, amelyben L.L. Junior és Hopp Csilla közös kisfiát, Dávidkát elgázolta egy autó Zuglóban.

Fotó: Ripost

Az énekes szerda délelőtt egy Facebook-bejegyzésben reagált a hírekre. Elmondta, ő már nem hibáztatja, nem okolja Csillát a történtekért.

„Életem egyik legnehezebb, de mégis legfelemelőbb döntését hoztam meg, amikor elengedtem a vádlást. Végzetes hibát követett el Csilla, soha sem fog begyógyulni Dávidka elvesztése, de már rég nem okolom és nem is hibáztatom őt emiatt.Nekem az a legjobb, ha Lacika száz százalék anyai és apai szeretetben nő fel. És a tragédia után nagyon sokat dolgoztunk / dolgozunk ezen. Hallottam hogy petíciót nyújtanak be (egy szülői alapítvány) hogy mentsék fel, illetve ne kerüljön börtönbe. Természetesen minden eszközömmel támogatom ezt, sőt, mi is ezt fogjuk kérni, ha a bíróság meghallgat majd”

- írta Junior, hozzátéve, mindenkit arra kér, hogy támogassák Csillát.

Később így folytatta:

„Azért azt még gyorsan hozzátenném:

1. Ez a döntésem 2019 decemberében született meg, amikor megegyeztünk a közös felügyeleti jogról (heti váltás), csak a sebek feltépése miatt, ezt jobbnak láttam tisztázni.

2. A rendőrség és ügyészség nyomoz és eljárást folytat két éve már, amiből engem tavaly kizártak , tehát egy vadidegen ember látja el Davidka védelmét . Nem vagyok hatással ezekre. És nem én indítottam az eljárásokat. Amikor egy ilyen tragikus esemény történik előzményekkel több felnőtt felügyelete alatt, akkor azt a nyomozást KÖTELESSÉGE az illetékes hatóságnak elindítani. Ezt most fejezte be (2 év után), és úgy látta, hogy megalapozott a gyanú a gondatlanság vétségének.

Tehát felelős igenis létezik. Ezek tények.

3. Nekem attól nem lesz jobb, ha neki rosszabb, sőt nekem / nekünk az a jó ami neki is jó. Ezert is kértem hogy támogassuk együtt őt. Pont.

4. Tudva az igazságot sokáig vádoltam, mert rengeteg kamut láttam a hírekben és az igazságtalanság nagyon feldühített, ehhez meg sok idő kellett, hogy ülepedjen, és talán soha sem fog beforrni de vádolni és okolni nem fogok és nem is akarok többé senkit sem, mert csak szeretettel szeretnék az Úrban élni, tehát viccesnek tartom amikor azt írja valaki, hogy PR meg kődobálás miatt írtam ki, higgyétek el, 25 évnyi “kövek” eléggé megedzettek.

Végezetül szeretnék kérni mindenkit, hogy tartsa tiszteletben minden családtag gyászát , ahogyan mi sem vagdalkozunk, kérlek ti se tegyétek másképp!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom