Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.11.

Kritikus Damu Roland kislányának állapota

Drámaian kevés, mindössze 1.7 kilogramm súllyal született meg Maja, miután az orvosok megállapították, hogy a pici "sorvadni" kezdett az alkoholproblémákkal küzdõ kismama pocakjában.

Edinát és lányát, a kis Maját is nagyon megviselték az elmúlt hetek történései. Damu Roland felesége terhessége alatt sem hagyott föl szenvedélyével, az ivással, és elmondása szerint a vérnyomása is rendetlenkedett, ezért volt szükség a császármetszésre.

"Való igaz, hogy nem voltam jó kismama, sokat vétettem a babám ellen. Ettől az utóbbi időben olyan ideges voltam, hogy többször az egekig szökött a vérnyomásom.

Roland megígérte, hogy meglátogat. Két hónapja nem is láttam, így érkezésének híre annyira felzaklatott, hogy szombat estére megint felment a vérnyomásom. Az orvosok nem kockáztattak

- mesélte a Blikknek Edina, aki igyekszik mindent elkövetni, hogy jó édesanyja legyen a kislányának.

„Nővéreméknél, aki vállalta az ideiglenes gyámságot, berendezve várja Maját a kis babavilága. Életem csodája a pici lányom, érte képes leszek a változásra. Mosolya számomra minden szenvedést megért. Még akkor is, ha egyedül, csak az édesanyám és a nővérem segítségével nevelem majd fel” - jelentette ki Damu Roland felesége. Majára egyébként kezelések hosszú sora vár életének első heteiben, így biztos, hogy jó darabig várnia kell, míg gyámja hazaviheti.

"Tapasztalataim alapján a két kiló alatti gyermeket legalább 3-4 hétig az intenzív osztályon tartják. Sajnos sok megpróbáltatás vár rá, az első egy évben rengeteg speciális vizsgálatra, kontrollra, gondozásra kell majd vinni. Utógondozást is igényel, hiszen az anya alkoholfogyasztása miatt feltételezhető, hogy a gyermek visszamaradt a fejlődésben" – árulta el a lapnak dr. Szőnyi György nőgyógyász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom