Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.10.28.

25 éves nőért hagyta el a családját a magyar zenész, megszólalt a feleség

Az éppen 50 éves zenész-frontember látszólag boldog házasságban élte mindennapjait, amíg egyik percről a másikra minden megváltozott, és a családfő elköltözött otthonról.

A Kowalsky meg a Vega frontembere, Balázs „Kowalsky” Gyula dalszövegeiben gyakran a szeretetről, az összetartozásról énekel. Az énekes korábban önpusztító életet élt, ám a kezdeti drogproblémák után Kowa jó ideje megtért, és a józanságnak szentelte életét. Nem is olyan rég Kowa még arról nyilatkozott, hogy a párjával nagyon szép családi közösséget épített fel, és büszke rá, hogy gyerekeit is ebben a szeretetben nevelheti. Feleségét 2001 óta ismeri, 2003-ban, 18 éve házasok. A gyermekek között van három fiú, 16, 12 és 9 évesek, a legkisebb gyermek, egyetlen lányként még csak 6 éves.

„Vannak problémáink”

A minap egy olvasói levél érkezett a Bors szerkesztőségébe, amelyben az állt, hogy a zenész az egész családot magára hagyva költözött el tőlük egy 25 éves, kétgyermekes nő kedvéért.

Feleség: Egy 25 éves, 2 gyerekes lányt választott helyettem
Fotó: Bors

Megkeresték a rockzenészt, aki először nem akarta sem megerősíteni, sem cáfolni az értesülésünket, miszerint családjában „megoldásra váró problémák” vannak, végül aztán elismerte.

„Gyerekeimre való tekintettel még nem publikus az információ, de elindultak bizonyos folyamatok...” – mondta szűkszavúan a Borsnak Kowa, majd kicsit később hozzátette: „Elismerem: problémáink vannak, és nem állhatunk sokszor a dolgok útjába, de részletkérdés, hogy van-e harmadik fél” – mondta az énekes, de többet nem akart elárulni a helyzetről.

„Szomorú ez a történet”

Megkeresték a zenész feleségét, Valériát, aki megerősítette, valóban komoly problémáik vannak a házasságukban. Kowa már el is költözött, így egyedül maradt a négy közös gyerekükkel. Valéria nem szeretett volna rosszat mondani a férjére, hiszen úgy érzi, mintha Kowa most nem lenne tisztában azzal, mit is tesz…

„Egy 25 éves, 2 gyerekes lányt választott helyettem. Szomorú ez a történet” – kezdte a zenész felesége, majd hozzátette: férje nagyon szélsőségesen tud viselkedni. Arra azonban nem tudott választ adni, van-e innen visszaút a kapcsolatukban.

„A régi Kowa még vonattal járt le hozzám…”

„Nagyon el vagyok keseredve, mert a semmiből építettük fel ezt a csodát! Mi a zenekar kezdete óta ismerjük egymást, én nem rajongtam soha a rockzenész-életért. Kowa régi zenekarát, a Black Out-ot sem szerettem igazán soha. A „régi Kowa” még vonattal járt le hozzám udvarolni” – nosztalgiázott szomorúan Valéria, aki úgy véli, az énekes egyáltalán nem számol a következményekkel, nem gondolkozik racionálisan. „Nagyon el vagyok keseredve, de Kowa valahol még mindig az életem része, nem akarom bántani sem” – tette hozzá csalódottan.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom