Létrehozva: 2019.03.16.

Könnyfakasztó üzenetet küldött Kaszás Attilának Eszenyi Enikő

A Vígszínház igazgatója 18 évesen szeretett Kaszás Attilába, majd 18 évnyi házasság után váltak el, de mindvégig megmaradt köztük a kölcsönös szeretet.

Ahogy a %RIPOST% is megemlékezett róla, szombaton lenne 59 éves Kaszás Attila, aki már 12 éve nincs köztünk. A Felvidékről származó színész olyan filmekben szerepelt, mint az Üvegtigris, a Patika című sorozat, nem beszélve a számtalan színdarabról, amikben emlékezetes alakítást nyújtott.

Tragikusan hirtelen halt meg: a Nemzeti Színházban épp a Tizenkét dühös ember című darabra készült, amikor összeesett. A mentőben még újra tudták éleszteni, de pár nap múlva meghalt a kórházban, agyvérzés végzett vele.

Egykori felesége, a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő megható sorokkal üzent volt férjének.

Mindig gondolok rád. Nagyon hiányzol!

- írta.

Nyugodjék békében!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Elüldözi Németországból az idegengyűlölet a szakképzett külföldi munkásokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”