Létrehozva: 2020.03.25.

Eddig tartott a boldogság: válik a kétgyermekes magyar sztárpár

A szépségkirálynő hat évvel ezelőtt szeretett bele a focistába, és bár hamar családot alapítottak, most úgy érzik, valami véget ért közöttük.

A válás mellett döntött Konkoly Ági és férje. A 2012-es Miss Universe Hungary cím birtokosa 2014-ben vállalta fel a kapcsolatát ifjabb Józsi György magyar labdarúgóval.

Hamar családot alapítottak, két gyermekük született: Zoé 2015-ben, Zora pedig 2018-ban jött világra.

Ám hiába a boldogság, Ági az Instagram-oldalán vallotta be, hogy valami elmúlt a férje és közte, és bár próbálták megmenteni a kapcsolatukat, most a válás mellett döntöttek.

Fotó: TV2

„Sírok. Valami nem oké. A könnyeivel küszködik, mert Ő is érzi. Érezzük egy ideje, de azt hittük elmúlik, enyhül vagy valami csoda folytán visszaáll minden a régi kerékvágásba. A távolság viszont csak nő köztünk, amit mindenki érez. Nincs harmadik és semmilyen feldolgozhatatlan dolog nem történt. Egyszerűen elmúlt valami köztünk, aminek a hiányával képtelenek vagyunk élni” – fogalmazott a bejegyzésében Ági.

A bejegyzés további részében a szépségkirálynő kifejti, hogy végleg elválni soha nem fognak, hiszen két lányuk örökre összeköti őket, ezért igyekeznek jó barátságban maradni egymással.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”