Létrehozva: 2017.01.05.

Komoly műtéten esett át Batiz András

Az egykori tévés a cigarettáról is leszokott, gyermeke kedvéért új életet kezdett.

A Pimaszúr átcuccol című műsorban, Papp Gergő vendégeként láthatják a nézők csütörtök este Batiz Andrást. Az egykori tévés az interjú kapcsán a Blikknek elárulta, az utóbbi időben gyökeresen megváltozott az élete.

"Kaptam egy érzéstelenítő injekciót a gerincembe, majd kicsíptek belőlem egy darabot. Ennyivel le is zárhattuk az ügyet, de a műtét rávilágított arra, hogy bár a saját sorsunk a mi kezünkben van, és tudatosan kell irányítanunk, a mi kezünket végeredményben az Isten tartja a sajátjában" - mesélte Batiz a Blikknek és hozzátette, azóta odafigyel az életmódjára is. 

Pedig nem mindig volt ez így: évtizedeken át láncdohányos volt, semmilyen áron nem volt képes leszokni. Végül hétéves fia, Iván megkérte, hogy szokjon le, ez pedig nagy hatással volt rá. A cigaretta helyett manapság inkább sportol, egészségesen étkezik, és igyekszik minden napot teljesen megélni.

Saját cégének köszönhetően sikereket ért el, manapság már a világ minden táján tartanak képzést üzletembereknek és politikusoknak. Emellett továbbtanult, lassan a pszichológus diplomáját is a kezében tarthatja majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”