Létrehozva: 2021.11.26.

Elárulta a menedzser, mennyit tud Kóbor János állapotáról

Nincs jó hangulat, mert ez az, amit nem szerettünk volna – mondta az Omega menedzsere Kóbor Jánossal kapcsolatban. Trunkos András két hete beszélt utoljára a zenésszel.

Megszólalt az Omega menedzsere, aki legutoljára akkor beszélt Kóbor Jánossal, amikor kórházba került.

„A család és a János kérésére magáról, az állapotról én nem beszélhetek” – mondta az Omega menedzsere.Trunkos András utoljára két hete, telefonon beszélt a zenésszel, aki szerinte akkoregészen jó hangulatban, bár egy kicsit rekedtes hangon mondta, hogy már szeretne kijönni, mert úgy érzi, ez nem olyan komoly -írta meg az Origo.

„Mondtuk, hogy majd az orvosok eldöntik. Másnapra már kezelés alá került. Azt, hogy az ő minősége milyen, ezt tényleg őszintén nem tudom. Ebben a világban nem lehet betelefonálgatni, bemenni, megnézni” – tette hozzá Trunko.

Kóbor János november közepén került kórházba (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Nincs jó hangulat

Trunkos azt is elmondta, hogy a múlt hétvégére szervezett közös imához világszerte csatlakoztak ismert zenészek.

„Nincs jó hangulat, mert ez az, amit nem szerettünk volna. Egy évvel ezelőtt halt meg Benkő Laci, Mihály Tomi... nem covidban, rákos betegségük volt, és erre a megemlékezésre még most jött a Mecky kórháza” – mondta a menedzser.

Kóbor János otthonában lett rosszul november közepén, jelenleg is a Városmajori klinikán kezelik. A Blikk szerint koronavírusos, az állapota súlyos. A lap szerint Kóbor már a kórházba kerülése előtt kikötötte, mit, illetve mit ne osszanak meg az állapotával kapcsolatban, ehhez pedig a családja és barátai következetesen tartják magukat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”