Létrehozva: 2016.09.08.

Kiderült, mikor kerülhet pont Sarka Katáék ügyének végére!

A házaspár rájött, rendszerre van szükség az életükben, ezért komoly döntést hoztak.

Szeptember végéig adott időt maguknak Sarka Kata és Hajdú Péter, ha pedig addig nem sikerül rendezni a viszonyukat, elválnak.

Hónapok óta a házaspár válságáról szólnak a hírek, ezt kihasználva pedig mindkettőjük életében rögtön megjelentek azok a személyek, akik a másik helyébe szeretnének lépni - írja a Story magazin.

"Van, aki az interneten próbál Péterrel kapcsolatba lépni, és tudok olyan modellről, aki egy ismerősével üzent meg Péternek: szívesen találkozna vele" - árulta el a magazinnak egy bennfentes, aki elmondta, Kata sincs híján a kérőknek.

Üzleti körökben ugyanis rengeteg férfi kíváncsi Katára, egy-egy tárgyalás alkalmával pedig hajlamosak azt hinni, hogy a szerződés mellé a feltűnően csinos cégvezetőnő is jár. Ez persze nem így van, az informátor szerint Kata az udvariasságon kívül sosem tulajdonít különösebb jelentőséget a flörtölési kísérleteknek.

Ennek ellenére viszont a házaspár között komolyan felmerült már a válás gondolata, úgy döntöttek, szeptember végéig adnak haladékot maguknak: ha ezek után sem sikerül rendezni a viszonyukat, beadják a válókeresetet.

A legmegdöbbentőbb, hogy az informátor szerint Kata és Péter egészen lehetséges opcióként emlegetik gyermekeiknek a válást, amiről néhány hét múlva kiderül, hogy bekövetkezik-e.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Létezik a bolondok aranya, most új aranyláz törhet ki miatta

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina