Létrehozva: 2021.03.08.

Keresztes Ildikó: Ha holnap meghalok, boldogan halok meg

Keresztes Ildikó a koronavírus-járvány miatt sok mindent átértékelt, egyfajta belsőutazáson vett részt.

Keresztes Ildikó énekesnőként és színésznőként már eddig is maradandót alkotott, de hogy milyen különleges élete van, arra csak most jött rá a koronavírus-járvány alatt.

Keresztes Ildikó átértékelte az életét a koronavírus alatt (Fotó: Keresztes Ildikó)

Az énekesnőnek az elmúlt egy évben, fellépések híján bőven volt ideje átgondolnia az életét, a Ripost7-nek adott interjújából kiderült, végre harmóniába került önmagával.

„Ha most azt mondanák, holnap meghalok, boldogan halnék meg. Rettentő sok mindent kaptam az élettől. Annyi mindent, amit más öt élet alatt sem tapasztal meg. Nagyságok kollégája lehettem, amiért összetehetem a két kezem. Nagyon szép életem van! Most már tudom: el kell oda jutni, hogy az ember önmagában egy kerek egész legyen, de ezt a tudást nem adják 20 évesen. Lehet, hogy korábban nem mertem ezt kimondani, de boldog vagyok és egy kerek egész! A járvány időszaka talán arra volt jó, hogy sokan magukba nézzenek. Mindenkinek azt üzenem, hogy csak egy életük van, ne vesztegessék el veszekedésre, pénzhajhászásra, mert olyan gyorsan elröppen, hogy észre sem veszik. Az élet alapvetően qvaszép, ki kell használni! Vegyék el tőle, amit kínál!”

- jelentette ki az énekesnő, akivel a bővebb interjút a kedden megjelenő Ripost7-ben olvashatják el!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom