Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.09.

Keresztes Ildikó: Igazi drámakirálynő vagyok

Keresztes Ildikó igyekezett hasznosan tölteni a kényszerpihenőt, de nem tagadja, neki is voltak és vannak is mélypontjai.

Keresztes Ildikó megtalálta a belső egyensúlyt a kényszerpihenő alatt.

Keresztes Ildikó sok mindent átértékelt a pandémia hatására (Fotó: Keresztes Ildikó)

Az énekesnő a Ripost7-nek adott interjújában őszintén elmondta, valóságos érzelmi hullámvasúton vett részt az elmúlt egy évben. Színpadra nem állhatott, de a saját lelkében nagy sikereket ért el. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltak nehéz pillanati, de szerencsére azokra is talált megoldást.

„Persze, hogy voltak mélypontjaim az elmúlt évben. Sírásban jó vagyok, bárkit megverek, igazi drámakirálynő vagyok! Mindig türelmetlen és önfejű voltam, de ez vitt előre. Ma már nem csapok azonnal az asztalra. Az alapvető egyéniségemet nem tudom és nem is akarom megváltoztatni, de a bölcsülés jó görbéje az, ha az ember okosodik, tapasztal és ezáltal kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb lesz. Nem mondom, hogy tökéletes vagyok, de próbálok okosan öregedni. Türelmesebb lettem, csak magammal nem tudok az lenni” – árulta el az énekesnő, aki azt is bevallotta, hogy szeret sírni.

Fellépés után megesik, hogy órákon át csak sír

„Miután lejövök a színpadról, gyakran csak arra vágyom, hogy egyedül legyek. Megesett, hogy otthon két órán keresztül csak sírtam, így jött ki a rengeteg felfokozott érzés. Nagy szerencse, ha egy ember tud sírni! Számomra a sírás egyfajta tisztulást jelent. Imádok örömömben sírni, bánatomban nem annyira, de abból is volt elég az életemben” – fejezte be Keresztes Ildikó.

A teljes interjút a március 9-én, kedden megjelenő Ripost7-ben olvashatod el!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom