Létrehozva: 2015.12.27.

Karácsonyra sem ment haza Madonna elüldözött fia

A tizenöt éves Rocco Ritchie november közepén hagyta faképnél anyját egy vitát követõen. A szeretett ünnepén sem enyhült meg a fiú.

Ennyire rossz karácsonya sem volt még Madonnának, mint a mostani. Ugyanis hiába reménykedett benne, hogy láthatja legnagyobb fiát, Roccót, a tini nem ment haza New York-i otthonukba.

A Pop Nagyasszonya és a tizenöt éves fia még november közepén, az énekesnő Rebel Heart nevű turnéjának stockholmi állomásán vesztek össze. A vitájuk odáig fajult, hogy Madonna elzavarta Roccót, aki azóta apja londoni házában él.

Madge pedig hiába könyörög a gyerek bocsánatáért, Rocco hajthatatlan, így karácsonykor sem ünnepelt testvéreivel és anyjával. Madonna az Instagramon próbálta egy szívhez szóló üzenettel hazacsábítani, de ez sem volt hatásos. Valamint az ügyvédjével üzent egykori férjének, Guy Ritchinek, hogy parancsolja vissza fiukat New Yorkba. A rendező viszont nem hajlandó Rocco akaratával szembemenni, és akár a bíróságon is harcolni fog, hogy a fia nála maradhasson, ameddig csak akar.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter