Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.13.

Kapócs Zsóka őszinte vallomása: ezért vitte kivizsgálásokra kisfiát

Hat évig várt az anyaságra Kapócs Zsóka: a színésznõnek több mûtéten is át kellett esnie. A fájdalmas út végén megszületett a kisfia.

Borisszal hatalmas szerencsém van, nagyon jó gyerek – mondta. – Persze, nagyon kell rá figyelni, már mászik, hamarosan eljön az az idő is, amikor már semmi sem lesz biztonságban az alacsonyabb polcokon– tette hozzá a színésznő, aki igyekszik minél tudatosabban nevelni kisfiát. Már most diabetológushoz, azaz cukorbetegekkel foglalkozó szakorvoshoz vitte Boriszt, hiszen az, hogy a gyerek mennyire lesz egészséges, a genetikán túl attól is függ, hogyan táplálják az első ezer napban.

– Nagyon fontos odafigyelni a táplálék mennyiségére, mert a most kialakuló zsírsejtek a baba egész életét végigkísérik majd – mondta Zsóka a Blikknek.

A cukorbetegség és a hajlam a habzsolásra is öröklődik a szülőktől és a nagyszülőktől. Dr. Almássy Zsuzsanna, a Czeizel Intézet diabetológusa, csecsemő- és gyermekgyógyász főorvosa elárulta: a megelőzés óriási fegyver lehet már csecsemőkorban is.

– A mi feladatunk az, hogy megtanítsuk az anyukáknak, hogyan érthetik meg azt, amit a gyermekük szavak nélkül üzen nekiktette hozzá a szakember.

Az első perctől kezdve figyelek arra, hogy ne cukrozzam a teáját, délelőtt kapja a gyümölcspépet, a sok cukrot tartalmazó gyümölcslevek helyett pedig inkább vizet adok neki, amit szerencsére nagyon boldogan iszik – árulta el a színésznő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom