Létrehozva: 2021.04.22.

Drámai vallomás: Feladta a pap az utolsó kenetet Judynak

A súlyos balesetet szenvedő énekesnő, Judy legszívesebben kiabált volna, hogy a tiszteletes hagyja abba!

Judy 23 évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, amibe majdnem belehalt. Hónapokig küzdött az életéért. A népszerű énekesnő most azt is elmondta, hogy már az utolsó kenetet is feladták neki, de hihetetlen élni akarásával felépült.

„Akkor valamiért azt mondta a sors, hogy stop” – mondta a Tények Pluszban Judy, aki se járni, se beszélni nem tudott.

Feladták rá az utolsó kenetet, de Judy élni akart, és fel is épült (Fotó: TV2)

„Nem gondolod azt, hogy bekerülsz, és onnan kijössz. Amikor azt mondják, nem állsz fel, elveszik az egész életedet, és hogy a szüleim inkább koporsóra gyűjtsenek. Volt ilyen. Azt mondták nekik, hogy ne az arcomról beszéljenek, arról, hogy hogyan fogok kinézni, az másodlagos, mert az életemért kell minden küzdelmet megtenni.”

Judynak annyira rosszak voltak a leletei, hogy az orvosok a legrosszabbra készültek, az utolsó kenetet is feladták neki.

„Hallom ezt, hogy az ágy végében mondják ezt a szüleimnek. Miközben én kiabálnám, hogy anya, ne hidd el nekik, nem fogok meghalni, tele vagyok erővel. Aztán amikor bejön a pap és feladja az utolsó kenetet, egyszerűen nem értettem, mit beszél hozzám. (…) Mondtam magamnak, hogy ezt megint csak álmodom” – emlékezett vissza a fájdalmas pillanatokra az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”