Létrehozva: 2016.07.16.

Jimmy fia kipakol! Ezért nem beszélnek a testvérek!

Zámbó Krisztián állítása szerint mindent megtett, hogy normális viszonyt alakítson ki féltestvéreivel, de próbálkozásai nem jártak sikerrel. Íme, az okok!

Zámbó Krisztián önmagában kereste a válaszokat arra a kérdésre, miért is távolodott el féltestvéreitől, Sebastiántól és Adriántól és végül arra jutott, hogy a közös édesapa nem elég erős vérségi kötelék ahhoz, hogy keressék egymás társaságát. Krisztián ráadásul idegenként tekint a fiúk anyjára, Edit asszonyra is.

"Nem rossz a kapcsolatom a testvéreimmel, nem vesztünk össze, egyszerűen csak az élet elszakított minket. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak, de nem hibáztatok senkit, hiszen mindegyikünknek megvan a saját kis élete.

Voltak pillanatok, amikor jól esett volna velük beszélni, ha meghallgatják a problémáimat, de sajnos nem így történt

- meséli a Sorry! magazinnak Krisztián, aki úgy érzi, mindent megtett azért, hogy összetartsa a családot.

"Próbáltam én lenni az összetartó erő a családunkban, de a sors és az idő mindig másképpen alakította az életünket. Ez mérhetetlenül rosszul esik nekem, nagyon fáj! Lehet, hogy azért alakult ez így, mert nincs édestestvérem.

Nem találom a helyem a családban, hiszen Edit asszony is egy idegen ember számomra. Nem köt össze minket a vér

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”