Létrehozva: 2016.10.07.

Itt a vég: az utcára kerülhet Damu Roland felesége!

Edina teljesen magára maradt a bajban, most pedig utolsó mentsvárát, a fûtés nélküli otthonát is elveszítheti.

Lassan minden reményét elveszíti Damu Roland felesége, Edina. Nem csak a lánya felügyeleti jogát vették el, a házassága is tönkrement, és most könnyen lehet, hogy az utcára kerül.

Az érdi otthonában már kikapcsolták a gázt, az internetet és a telefont, és csak napok kérdése, hogy áram és víz nélkül maradjon. Arra a kérdésre, hogy mit fog így csinálni, ha beköszönt a hideg, nem tudott válaszolni.

"Körülbelül háromszázezer forintra lenne szükségem ahhoz, hogy ezeket a tartozásokat rendezni tudjam" - panaszolta a %RIPOST%-nak Edina, akinek már megfordult a fejében az is, hogy eladja az otthonát, amit már képtelen fenntartani.

Lett volna vevő a házra, de nem értem volna vele semmit, hiszen óriási jelzálogkölcsön van az otthonomon, ami több, mint amennyit a ház ér.

Edina most egy budaörsi pékségben dolgozik, habár jobban örült volna, ha a szakmájában tud elhelyezkedni. Hiszen korábban egy irodában volt biztos munkahelye, amit állítása szerint Roland miatt hagyott ott.

"Állást keresni nem tudok, mert a telefonomról nem tudok hívást kezdeményezni, az internetem ki van kapcsolva, a munkaügyi hivatalba pedig nincs pénzem elmenni."

Igaz, ha ott lennék, sem lenne könnyebb, hiszen az önéletrajz nyomtatása ötvenöt forint, és nekem annyi sincsen.

Edina teljesen kilátástalan helyzetbe került, az ördögi körből semmi esélye szabadulni, a rettenetes helyzetben pedig senkire sem számíthat, hiszen a családjával menthetetlenné vált a viszonya. Az első fizetését még nem kapta meg, ráadásul az anyagi helyzete olyan kilátástalan, hogy még ételt is egy jóakarója vitt neki.

Ennek ellenére még mindig állítja, fél éven belül rendezni fogja a helyzetét és magához veszi a kislányát...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

life.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: ma nehéz lesz visszafogni magad

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom